Mikulás járt a könyvtárban

December 6-án rendkívüli Baba-mama kör volt a könyvtárban. Ezen a délelőttön ugyanis a Mikulás látogatott el a legkisebbekhez. Zsákjában könyvet hozott a kicsiknek. Ezen kívül a Kék lovacska történetét is meghallgathatták. A Papírszínház meséi közül ez volt az első, amit megmutattam nekik, De nagy érdeklődéssel hallgatták, és nézték a mese képeit.

Szent András havi foglalkozások

November utolsó hetében a 3-4-5. osztályosok látogattak el a könyvtárba, ahol Szent András havának jeles napjaival, népszokásaival ismerkedtek meg. Kisfilmet láthattak Szent Márton életéről, és megismerhették Szent Márton legendáját is. Katalin naphoz kapcsolódóan egy mókás mondókát tanulhattak, és Ilyenek a fiúk/lányok játékot is játszottak. Szent András napjához kapcsolódóan adventi koszorút és naptárt is készítettek.

Nemes Mátyás biogazda előadása

2016. november 16-án Nemes Mátyás biogazda volt könyvtárunk vendége. Nemes Mátyás 2015-ben az év biogazdája lett. Fülöpjakabon él és gazdálkodik. A termelő számára nem csak ez az elismerés, hanem a vásárlók bizalma is fontos visszajelzés. Nagy lelkesedéssel mesélt munkájáról, és a biotermékek igazolt kedvező hatásairól a szervezet számára.  Ezt bizonyítja az is, hogy az igény egyre nagyobb a bio iránt, egyre több a tudatos vásárló, aki keresi a vegyszermentes zöldséget.

 

Országos Könyvtári Napok - 2016

Az Országos könyvtári napok keretében a Szentkirályi könyvtár is több programot szervezett. A Mesél a Könyvtári maci című foglalkozás kisiskolásoknak és óvodásoknak készült. Beszélgettünk a gyerekekkel az őszi időjárásról, a természet változásairól, és arról hogyan alkalmazkodnak a megváltozott körülményekhez az élőlények és az emberek. Hogyan készülnek az ősz után érkező télre. Képek segítségével rendszereztük a gyerekek meglévő ismereteit a régi, hagyományos pásztoréletről. Sok új információt tudhattak meg ezzel kapcsolatban, pl hogy melyik pásztor mit is őrzött, mikor terelték ki az állatokat, illetve milyen eszközeik, segítőik voltak. Természetesen a mese sem maradhatott el, most az Állatok nyelvén tudó juhász című népmesét hallgathatták meg. A foglalkozás keretében megtanultak egy mondókát, és még egy képzeletbeli vásárba is ellátogattunk játékos formában.

Nyáron a könyvtárban egy olvasási vetélkedő zajlott. A "Szeretek olvasni!" legjobbjai, most jutalomkiránduláson vehettek részt Ópusztaszeren, melynek költségeit Szentkirály Község Önkormányzata finanszírozta. A jó időben, a kiránduláson résztvevők megnézték a Feszty körképet, a Rotunda kiállításait és a skanzent. A kis létszámú csapat nagyon lelkesen, és érdeklődően nézte végig az egyes tájegységekre jellemző házakat, azok berendezéseit és használati tárgyait. 

 

 

szv szv
A tartalom megtekintshez flashplayer szksges / Nem elrhet a tartalom
jop jop jop

View the embedded image gallery online at:
http://www.szentkiraly.hu/p/koenyvtar/konyvtar#sigFreeId745874b97f