A könyvtárról

Könyvtár története röviden

 A könyvtár 2004 szeptemberétől a hét 5 napján látogatható, a korábbi heti 3-4 órás nyitva tartáshoz képest. A település 2005-ben könyvtári szolgáltatást rendelt meg a Katona József Könyvtártól. Ennek keretében leválogatásra került az állomány, új jelzetekkel lettek ellátva a dokumentumok, illetve bekerültek egy számítógépes rendszerbe, melynek segítségével elektronikusan történik a kölcsönzés, és a könyvtár katalógusa Interneten keresztül is elérhető. A szolgáltatáson belül történik az új dokumentumok beszerzése, feldolgozása, illetve több program szervezése is. 2009-ben történt meg a könyvtár kibővítése, felújítása, és új bútorokkal való berendezése, melynek köszönhetően még otthonosabb, kulturáltabb lett a helyiség.

 

A könyvtár küldetésnyilatkozata

A könyvtár fő feladatának tekinti, hogy a település lakói számára biztosítsa az információhoz való szabad hozzáférést. A kulturális értékeket a Szentkirályon élők igényeinek megfelelően gyűjtse és ápolja. Biztosítsa más könyvtárak adatbázisának elérését, az Internet használatát. Szolgáltatásaival, programjaival támogassa a tanulást, a művelődést, a szabadidő hasznos eltöltését, valamint a helyi közösségi élet központja kíván lenni.
 

Fő céljai:

- A gyűjtemény és a szolgáltatások a település igényei szerinti alakítása.

- A könyvtárhasználók körének bővítése

- A gazdaság, a társadalom, a tudomány és a kultúra területén való tájékozódás segítése

- Helyismereti információk és dokumentumok gyűjtése

- A szervezett oktatásban és az önképzésben résztvevő személyek támogatása

- Az olvasás, az olvasási kultúra támogatása

- A szabadidő hasznos eltöltésének támogatása

- Rendezvények szervezése gyermekeknek és felnőtteknek

- Más könyvtárak állományának és szolgáltatásainak közvetítése

- Személyre szabott tájékoztatás

- A dokumentumokhoz való teljes körű hozzáférés

 

Gyűjtőköre:

Mint nyilvános közművelődési könyvtár, feladata a helyi lakosság általános művelődési igényének kielégítése, a szakmai önképzés és a szabadidő hasznos eltöltésének segítése. Ennek megfelelően gyűjtőköre általános jellegű, minden ismeretágra kiterjed. Iskola könyvtári funkciójából eredően gyűjti az általános iskolai oktató-nevelő munkát segítő szakirodalmat. Erős válogatással gyűjti a magyar és külföldi felnőtt és ifjúsági irodalom, ismeretterjesztő irodalom legújabb könyveit, helyi igényeket kielégítő színvonalon és arányban.

Beiratkozás:

 A könyvtár nyilvános szolgáltatásait igénybe veheti bárki, aki a könyvtárhasználati szabályzatot magára nézve kötelezően elismeri. Kölcsönözni, és a számítógépeket használni csak érvényes olvasójeggyel lehet, a beiratkozás egy évig érvényes. Könyvtári taggá válik az, aki személyi adatait megadja, azokat igazolja. 18 éven aluli használó könyvtári tagságához szülőjének, gondviselőjének, 18 éven felüli magyar állampolgárnak a kezessége, írásos hozzájárulása szükséges. Beiratkozáskor az alábbi adatokat kell igazolni:

· Név;

· Édesanya neve; 

· Születési adatok;

· Lakcím;

· Személyi vagy diákigazolvány száma.

· Lakcím kártya száma

· Kezesnél ugyanezen adatok igazolása szükséges.

A beiratkozás mindenki számára ingyenes!

 

Könyvtári tagsággal igénybe vehető szolgáltatások

· Könyvek, folyóiratok és hangos könyvek kölcsönzése, hosszabbítása, előjegyzése.

· CD-ROM-ok, elektronikus dokumentumok helyben használata.

· Könyvtár állományában nem található dokumentumok könyvtárközi kölcsönzés keretében történő beszerzése.

· Tájékoztatás a szolgáltatásokról, a gyűjteményről, segítségnyújtás a katalógus, kézikönyvtár használatában. 

                                                                    - Számítógépek használata. 

Könyvtári foglalkozásokon, rendezvényeken való részvétel, és a folyóiratok helyben olvasása nem kötött beiratkozáshoz.

 

Kölcsönzés, hosszabbítás, előjegyzés

- Egyszerre maximum 6 db könyv kölcsönözhető, 4 hétre. 

- Folyóiratok nem aktuális számai, 1 hétre vihetők el.

- Olvasóterem dokumentumainak kölcsönzését korlátozott példányban, korlátozott időre biztosítjuk.

-A kölcsönzés egy alkalommal, a határidő lejárta előtt hosszabbítható 4 hétre. Kötelező olvasmányok esetén még egy alkalommal további 4 hétre.

- A kikölcsönzött dokumentumokra előjegyzés igényelhető.

- Könyvtárközi kölcsönzés keretében érkezett dokumentumok szállítási költségeit az olvasó köteles megfizetni.

 

Online katalógus

A szentkirályi könyvtár katalógusa a Katona József Könyvtár online katalógusán keresztül érhető el. Célszerű a szűkítésnél használni a "Szűkítés lelőhely szerint" ablakot. Így megjelennek azok a dokumentumok, melyek megtalálhatók a könyvtárunkban, illetve, hogy az kölcsönözhető-e.

Katona József Könyvtár katalógusa

 Az OLIB WebView 7.5.1. integrált könyvtári rendszer segítségével kereshet a Katona József Könyvtár katalógusában.

A keresési lehetõségek sokrétûsége biztosítja, hogy a dokumentummal kapcsolatos bármely ismert adat birtokában a megfelelõ információhoz jusson.

Az alábbi keresési lehetõségek állnak rendelkezésére:

Cím/név: Amennyiben a keresett dokumentum szerzõjét és/vagy címét ismeri, válassza ezt a menüpontot.

Kulcsszó: Ha nincs pontos információja a dokumentumról, az ismert kifejezések birtokában használja a kulcsszavas keresést.

Nevek: Személyek, különbözõ típusú testületek neveit keresheti és innen juthat el a hozzájuk kapcsolódó mûvekhez.

Tárgyszó: Adott témához kereshet dokumentumokat.

Gyakorlott keresés: Egyszerre több szempont szerinti keresésre van lehetõsége.

Sorozatok: Sorozatok címére, azon belül a hozzájuk tartozó mûvekre kereshet.

Kiadó: Egy adott kiadó által megjelent dokumentum kereshetõ ebben a menüpontban.


 

 
szv szv jop jop
top top top top top top top
mfp