Őszi Baba-mama klub

A nyári kisebb érdeklődést követően ősszel ismét egyre több kismama látogatja kéthetente a könyvtár Baba-mama klubját. A klubban szívesen beszélgetnek, és osztják meg gyermeknevelési tapasztalataikat az anyukák. A kicsik pedig örömmel veszik kézbe a nekik való mesekönyveket, és játékokat. Gulyásné Vári Edit mindig hoz egy-két rövidebb mondókát, éneket is. Jó alkalmak ezek egy kis kikapcsolódásra, ismerkedésre a babáknak és a mamáknak is.

 

 

Novemberi irodalmi barangolás

Novemberben egy kis irodalmi barangoláson vehettek részt a könyvtárban az általános iskola 3. és 4. osztályos tanulói. Olyan irodalmi alkotásokat, verseket, meséket kerestem nekik, amik kapcsolódnak az őszhöz, és ezekhez készítettem szövegértő feladatokat. Volt igaz-hamis feladat, szövegpótlás, sorba rendezés, kép párosító, szöveg javító, rejtvény stb. A gyerekek párban dolgoztak, együtt értelmezték és oldották meg a feladatokat. A legügyesebbek munkáját a tanító nénik jutalmazták.

  

Nyitva tartás módosulása

 A Könyvtár, Információs és Közösségi Hely nyitva tartása az alábbi napokon módosul

 

November 16-án, hétfőn, ZÁRVA

November 17-én, kedden, 10-15 óráig lesz nyitva.

Népmese napja

Benedek Elek születésének évfordulóján, szeptember 30-án ünneplik immár 11. alkalommal a magyar népmese napját, amelynek alkalmából Magyarországon és a határon túl egyaránt számos előadást, felolvasást és játékos programokat szerveznek a népmesékhez kapcsolódva. 

A Szentkirályi Könyvtár és Információs helyen az iskolai elfoglaltságok miatt már 29-én voltak foglalkozások a kisiskolásoknak. Az 1-2. osztályosok a Rátóti csikótojás című mesét hallgatták meg, utána pedig színeztek illetve kirakóztak. A 3-4-5. osztályosok pedig 4 népmeséhez kapcsolódóan oldottak meg feladatokat. 

További képek a település Facebook oldalán találhatók.

 

Nagy Könyvtári Show

2015-ben már tizedik alkalommal kerül sor az Országos Könyvtári Napok eseményeire országszerte. Ebben az évben a Nagy Könyvtári Show keretében is az a cél, hogy a hét során kerüljön bemutatásra a könyvtár sokszínű szolgáltatásai, azok a korszerű, praktikus, mindenki számára hozzáférhető lehetőségek, amelyek az emberek tájékozódásához, tanulásához, kulturált szabadidős és közösségi tevékenységéhez nyújtanak komoly segítséget, kapaszkodót.

A Szentkirályi Könyvtár, Információs és Közösségi Hely idén is csatlakozott a programhoz. Elsősorban a fiatalok olvasási és könyvtárba járási kedvének javítása volt a cél, illetve a szabadidejük kellemes környezetben való hasznos eltöltésében szeretnénk ötletet adni.

Programok a Szentkirályi Könyvtár, Információs és Közösségi Helyen

Október 6-án 10:55 - Könyvtári kalandtúra- 7. osztály
Október 6-án 11:45 - Könyvtári kalandtúra – 7. osztály
Október 7-én 11:45 - Könyvtári kalandtúra – 8. osztály
Október 7-én 12:35 - Meséljünk együtt - 6. osztály
Október 8-án 9:55 - Meséljünk együtt – Cica csoport
Október 9-én 9:55 - Meséljünk együtt- Katica csoport
Október 8-án 17:30 - Egy kis torna mindenkinek kell!
Október 10-én 9:30 – Társasjáték délelőtt

Szeretettel várunk minden érdeklődőt programjainkra!

szv szv jop jop
top top top top top top top
mfp