TÁJÉKOZTATÓ SZENTKIRÁLY ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2016. ÉVI GAZDÁLKODÁSÁRÓL ÉS A 2017. ÉVI TERVEKRŐL

 Tisztelt Községi Lakosunk!

Az önkormányzatként eltöltött 26. gazdálkodási évről az alábbiakban adunk számot.

Önkormányzatunk 2016-ban 394 millió forint bevételből gazdálkodott. (A Tiszaug önkormányzatával fenntartott Közös Hivatal bevételével együtt!) Ez közel 40 millióval haladja meg a 2015. évi összeget.

Több pénzt kaptunk a feladatfinanszírozás keretében és a közfoglalkoztatásra is. Ez utóbbira összesen 31 milliót (eszközre, bér és járulékra), amely a Start munkaprogramban egy éven át mezőgazdasági tevékenység, külterületi utak karbantartása és útőri feladatok ellátása címén 30 személy foglalkoztatását biztosította. Bevételeinknek 47 %-a származott állami forrásból, az intézményeink és szolgáltatásaink saját bevételeinek aránya 11 %.

A 2015. évi pénzmaradvány 24,5 millió forint volt, a helyi adók összege 143 millió forint.

Adóbevételeink jelentősége az önkormányzati intézmények működésében és fejlesztéseinkben tavaly is meghatározó volt, az összes bevételünk 36 %-át teszi ez ki. Az elmúlt évben kommunális adóként 1,8 millió (ezen felül alapítványi befizetés 5,3 millió), gépjárműadóként 8,3 millió, iparűzési adóként 131 millió, egyéb adójellegű bevételként 1,9 millió forint bevételt könyvelhettünk. A gépjárműadó 200 ezerrel (csak 40 % a helyben maradó rész!), a kommunális adó 77 ezerrel, az iparűzési adó 9,6 millióval több, mint 2015-ben.

Az év végi pénzmaradvány 40,6 millió forint, amelynek minden forintja kötött felhasználású. Ebből legnagyobb tétel a hitelkonszolidációban nem érintett státuszunkra tekintettel kapott 20 millió, és a Vágó-kör felújításának 10 milliós fejlesztési kerete, amelyek felhasználására idén kerül sor.

 A kiadási oldal végösszege 353,3 millió forint, ami 26,2 millióval több a tavalyinál. Ebből a személyi jellegű juttatások és járulékok (181 millió forint) 51 %-ot, a dologi kiadások (96,7 millió forint) 27 %-ot képviselnek. Szociális ellátásokra 13 millió forintot, beruházás-felújítás céljára 61 millió forintot (17 %) fordíthattunk.

A tájékoztató teljes szövege

szv szv jop jop
top top top top top top top
mfp