Szentkirály Község Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2017.évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára a 2016/2017. tanév második és a 2017/2018. tanév első félévére vonatkozóan. „A” típusú pályázati kiírás „B” típusú…
Emlékeztető – M44
Jelentős számú érdeklődő részvételével került sor az M44 beruházással összefüggésben tartott lakossági fórumon. Az erről készült Emlékeztetőt megismerheti, és szeptember 15-ig írásban kiegészítheti. M44 Emlékeztető itt letölthető
Ismerje meg az M44 nyomvonalát, jelezze véleményét!
Településünk Rendezési tervét módosítani kell, mivel az M44 gyorsút tervezett nyomvonala jelentős hosszon Szentkirály területén húzódik, és ezt a terven fel kell tüntetni, valamint ezzel összefüggésben új szabályokat is meg kell fogalmazni.A Rendezési terv szöveges és térképi részekből áll. A…
Falufejlesztési díjat kapott Szabó Gellért polgármester
Szabó Gellért a Falufejlesztési Társaság Kemény Bertalan díját vehette át. Ebből az apropóból készült polgármesterünkkel egy riport a Megyeháza júliusi számában. A vele készült interjú a 7. oldalon olvasható. A Megyeháza teljes júliusi száma megtekinthető a itt
Telefonszám változás
Tájékoztatom Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Tiszakécskei Járási Hivatal telefonszámai 2016. május 30-tól megváltoztak. A hivatal munkatársait a 76/795-574-es központi telefonszámon érhetik el, vagy a http://bkmkh.hu/tiszakecskei_jarasi_hivatal honlapon megtalálhatják az ügyintézők közvetlen telefonszámait. A hivatal fax száma (76/998-352) és központi e-mail címe (tiszakecske@bacs.gov.hu)…
Gazdálkodási tájékoztató a 2015-ös évről, és a 2016-os év terveiről
Tisztelt Községi Lakosunk! Az önkormányzatként eltöltött 25. gazdálkodási évről az alábbiakban adunk számot. Önkormányzatunk 2015-ben 355,4 millió forint bevételből gazdálkodott. Ez közel 10 millióval haladja meg a 2014. évi bevételünket. Több pénzt kaptunk a feladatfinanszírozás keretében és a közfoglalkoztatásra is.…
Hidegben, hóban biztonságban
Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság felhívja a lakosság figyelmét a tél veszélyeire, ami kiterjed többek között a közúti közlekedésre, az épített környezetre, a szabadban tartózkodásra, a biztonságos vezetésre, a fűtési eszközök biztonságos használatára és még számos dologra. A tájékoztató elérhető : http://bacs.katasztrofavedelem.hu/hidegben-hoban-biztonsagban…
Új intézhető ügykörök a Kormányablakokban
2015. december 9. napjától, újabb 86 ügykörrel bővül a Kormányablakokban intézhető ügyek száma, ekkortól tehát 509 ügy intézhető el, illetve kezdeményezhető az integrált ügyfélszolgálatoknál. A Magyar Közlöny 181. számában (2015. november 24.) megjelent jogszabály értelmében, 2015. december 9.-től, a jelenleg…
Szüreti felvonulás- 2015
Hagyományosan szeptember 3. szombatján rendeztük meg településünkön a szüreti felvonulást. Idén kedvezett az időjárás a programnak, hiszen ragyogó idő fogadta az érdeklődőket. 32 fogatos és 13 csikós jött el, hogy részt vegyen az Ifjúsági úthoz induló felvonuláson, mely érintette a…
Magáncsődvédelem
A magáncsődvédelemről szóló törvény (2015. évi CV. törvény „A természetes személyek adósságrendezéséről” – kihirdetve: Magyar Közlöny 2015. július 8. 100. szám) 2015. szeptember 1-jei életbe lépésével elindult a köznyelvben családi csődvédelem néven nevezett új jogintézmény, amelynek nem volt előzménye Magyarországon,…